Kissé elhúzódott a reggeli ébredés, nem is tudom miért. Gizivel megnéztük az élelemszerzési lehetőségeket, az ED zárva volt hétfő reggel, bagettet 75 centért sikerült szerezni. Még így is drága. A kisbuszokkal mentünk be a városba, ahol elég nagy volt a forgalom, megállni meg sehol nem lehetett. Kiszálltunk a helyi nyugatinál, felmentünk a Sacré Coeur-ba, megnéztük fentről Párizst. Átgyalogoltunk a Louvre-hoz, - érintve a Kossuth-teret - mivel csak 5-ig tartott aznap nyitva, már nem mentünk be, átsétáltunk a Tuileriákon keresztül az obeliszkhez, ahonnan szabadon folytattuk utunkat, az Eiffel-toronyhoz beszéltük meg a találkozót 18 órára. Benéztem az Invalidusok templomához, ahol volt egy történeti kiállítás is. Tanulságos volt. Azzal kezdődött, hogy a nemzetközi pedagógus-igazolvány kiváltására már nem maradt időm, így fizetnem kellett; 5 előtt 5 perccel mentem be, pedig akkortól olcsóbb lett volna. Az első terem Csehszlovákia megszületésével foglalkozott. Masaryk, Beneš meg a többiek, aztán Clemenceau, Wilson és Lloyd George, az új Európa határainak meghúzói. Az igazság és a szabadság bajnokai. Majdnem megkérdeztem valakit, hogy mire jó ez, mire volt jó mindaz, amit akkor csináltak, de nem biztos, hogy jól fejeztem volna ki magamat. Az Eiffel-torony alatt találkoztunk, majd vonattal jöttünk vissza Deuil-la-Barre-ba (vagy RER-rel, kétszer szálltunk át, egyszer ugyanarra a járatra csak visszafelé). A templomokban már Németországban is azon gondolkoztam, hogy amikor felépítették őket, akkor is hasonló volt-e a helyzet, mint manapság. Az építők a saját művükben gyönyörködtek, vagy ténylegesen Isten nagyobb dicsőségére építkeztek. Ma egyértelműen turistalátványosság lett belőlük. Elkeserítő.