Egy kicsit később keltünk, mert csak 10.30-kor volt mise a katedrálisban, meg amúgy is közel volt már Párizs. Az eső néha még rákezdett, elég hűvösre fordult az idő, de egy szavunk nem lehetett a nap időjárására, még hátszelünk is volt. Amúgy Peti rögtön defekttel kezdte a napot. A csatorna melletti bicikliúton, aminek a minőségét most ne firtassuk, egészen Párizs egyik kapujáig, Pantin-ig mentünk. Innen a kinézett utakon a Notre Dame felé vettük az irányt, a Szevasztopol út sajnos egyirányú volt, ezért a járdán kellett a gyalogosok között lavírozni. A templomot 17 órakor értük el. Készítettünk pár képet, tájékoztattuk a hozzátartozókat a szerencsés megérkezésről, és örömmel vettük tudomásul, ha egyáltalán képesek voltunk felfogni, hogy megérkeztünk. A Rivolin, majd a Champs Élysées-én tekertünk, ránk dudáltak, de nem foglalkoztunk velük, ennyi járt. A Wagram utcán mentünk ki a belvárosból, és kezdtük meg Deuil-la-Barre keresését. Közben Ábelnek is kilyukadt a kereke, így a defektek száma összesen ötre emelkedett. Vác testvérvárosában már vártak ránk, enni- és innivalóval kínáltak, ez jólesett, hiszen aznap elég szűkösen jutottunk élelemhez. Tízre elkészült a vacsora is (krumplis tészta). Pezsgőt bontottunk a nagy nap megünneplésére.

A Notre-Dame-nál mindenkinek megköszöntem a türelmet és gratuláltam a célba érkezéshez.
Este egyre kétségbeesettebben kerestem a pen-drive-omat, egy óra elteltével már rá is kérdeztem, hogy nem látta-e valaki. Akkor derült ki, hogy Matyi talált egyet, a város határában, az egyik megállóhelyen, majdnem ráment biciklivel. Az volt.