Miután bedobtuk a pöchlarni evezősök kulcsát a postaládába, folytattuk utunkat a Duna mellett nyugat felé. Egy rövid ybbsi városnézés és internetvadászat után következett a Strudengau kerékpáros szempontból minden igényt kielégítő szakasza. Árnyas helyeken haladtunk, olykor hűvös áramlatok frissítettek. Ha minden áron valami negatívumot kellene említenem, akkor a túloldali forgalom zaját jegyezném meg. Ardegger Marktban álltunk meg legközelebb. A kocsi beállt egy parkolóba, amit egy kis kerülővel találtunk meg: feltekertünk a hegyre épült templomhoz, nem volt ott, viszont láttuk Alpok vonulatait, visszagurultunk, onnan az Alpok már nem látszódott, de meglett a kocsi. Zsombor biciklije tönkrement, kibányászta a pótkerékpárt és azzal folytatta útját. A sziesztát a változatos játékelemek színesítették. (Mászófal, lengőhinta, csúszda…) A Strudengau után a kukoricaföldek között nagy volt a meleg. Ausztriában még a kukoricát is szabályosan ültették (8,5 centiméterenként, szemmérték alapján), minden csepp helyett felhasználnak valamire. Wallsee-nál evés közben küzdöttünk a szúnyogokkal, aztán átmentünk a túlpartra. Először a rossz irányba, majd a jót keresve defektet kaptam. Ez volt a túra első defektje. A bicikli gyógyítása után történt, hogy 23 km/h körüli sebességünkre egy háromfős német csoport (egy hölgy két úrral) elhúzott mellettünk. Na persze nekünk sem kellett több, rögtön mögéjük álltunk és idővel kezdtük mi diktálni a tempót (Zsombor mezítláb, cipővel a kezében). Erre a hölgy válaszolt, 36 km/h-ra emelve a sebességet. Mauthausenben aztán elváltunk tőlük, megköszönve a segítséget. Itt már vártak minket a plébánián. Sikerült gyorsan megtalálni a templomot, ami egy közepes meredekségű hegy tetejére épült.