Kissé elaludtunk, de még éppen odaértünk a fél kilences fogadásra a deuil-la-barre-i polgármesteri hivatalba. Körbevezettek minket az épületen, a bejárat mellett az ötödik köztársaság elnökeinek képe van elhelyezve. A díszteremben a köztársaság elképzelt nőalakja, Marianne (Marie és Anne a két leggyakoribb női név) szobra két példányban. Nem tudom, hogy van-e mindezek mögött valami komoly tartalom is, Magyarország is köztársaság (szám szerint a harmadik tart nálunk), de van bennem valamiféle mélyről jövő viszolygás, amikor a köztársaságot dicsőítik. Lehet, hogy megfelel a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméjének ez az államforma, de nincsen se szabadság, se egyenlőség, se testvériség. Az embereknek egy szabadságuk van, amit Istentől kaptak, egyenlők a lélekben, testvérek Isten gyermekeiként, Isten országa lehetne az igazi köztársaság, a földi köztársaságokat szinte feloldhatatlan ellentétek feszítik, köszönjük liberalizmus. Jó, ez nem tartozik ide. Ezután pár süteménnyel, teával, kávéval láttak vendégül Vác testvérvárosának vezetői, mi Tokajival és Bikavérrel kedveskedtünk nekik. Visszamentünk a tornaterembe, készítettünk pár szendvicset útravalóul, és megcéloztuk Versailles-t. A legjobb időben értünk oda. Beálltunk egy hosszan kígyózó sorba, amiről utólag kiderült, hogy a jeggyel rendelkezők, illetve a 26 év alattiak beléptető sora. A gyerekek így bejutottak, mi újra sorba álltunk, ezúttal a jegyért. A kastélyba 10 euróért jutottunk be, a sorban állás összesen két órát vett igénybe, fél háromkor léptünk be a kapun (szép, napsütéses idő volt). A kastélyt öt, legfeljebb tíz perc alatt meg lehet unni, egymás után jönnek a szabvány szobák, festmények, aranyozott díszítések. De Versailles-ban magyarként úgysem érezheti jól magát az ember. Következett a kert, ide 7 euróért mentünk be. Amúgy a kert nagyobb része nyilvános és ingyenes volt. Mivel a gyerekek egy órával előbb bejutottak, maguknak intézték a parki belépőt. A Trianon palotához különben el lehetett jutni úgy is, hogy a parkért nem fizetnek, páran éltek ezzel a lehetőséggel, a többieket rábeszélték a 6 eurós diákjegyre, ahogy mi is fizettünk érte. A mai nap történelmi zarándoklat jelleget öltött azzal, hogy a Trianon palotában a békeszerződés aláírásának a termét kerestük. Elfelejtettünk tájékoztató füzetet venni, - nem mintha azon rajta lett volna - kiírva csak a szobák díszítése volt, az is csak franciául. A végére értünk és nem találtuk a helyet, visszafelé kezdtem közlekedni, erre rám szólt a teremőr, megkérdeztem, hogy hol került sor az ominózus eseményre, mondta, hogy a 16-os teremben (na itt lett volna szükség a tájékoztató füzetre, mert fogalmam sem volt, hogy melyik a 16-os terem). Még rákérdeztem az asztalra is véletlenül (igazából a tájékoztató tábla felől érdeklődtem), de azt átvitték a kastélyba. A másik teremőr meg nem tudta, hogy melyik a 16-os terem, de tudta, hogy hol írták alá a békét, a Cotelle Gallery-ben. Furcsa, hogy tudja mindenki, miről van szó, még sincs róla egy árva sor sem írva. Furcsa és felháborító és lesújtó és megalázó. Szóvá is fogom tenni az illetékes helyeken, bár biztos vagyok benne, hogy mások már futottak ezzel pár kört. Hogyan lehetséges, hogy Masarykék ott feszítenek Clemenceau-val az Invalidusok történeti kiállításán, de Trianonban már az asztal sincs a helyén. Persze nem akarom én megmondani a franciáknak, hogy mit hogyan csináljanak, ezt nekünk kellene magunknak elintézni. De amíg bizonyos útikönyvek is tévesen adják meg az aláírás helyét, ami pontosan jó arra, hogy az ügy elfeledődjön, zavarossá váljon, addig nehéz mit tenni. Sokan úgy gondolkodnak, hogy kár is ezt forszírozni, ahogy a franciák sem akarnak konfliktust, meg minek is foglalkozzanak ők a magyarok bajával. Én nem nyugszom bele: Igazságot Magyarországnak! Öten elénekeltük a Himnuszt, más lelkülettel hagytuk el a palotát, mint a legtöbb látogató. De ne panaszkodjunk, a gyerekek 26 év alatt ingyen mehettek be Trianonba, a kastélyba, nekik csak egy órát kellett állniuk. A látogatás tanulságáról még annyit, hogy Trianon felől is be lehet menni megtekinteni a kastélyt, a parkot, nem tudom, hogy dél és kettő között, míg mi a napon aszalódtunk, addig innen hátulról hányan próbáltak bejutni, de valószínű, hogy nem írt le öt kanyart a sor, mint elöl.